Külgazdaság

Konzulátus Tádzsikisztánban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni a tádzsik-magyar kapcsolatoknak, hogy ebből még többet tudjon profitálni a két ország.

    Tádzsikisztán piaca nagy lehetőség a magyar vállalatoknak, részben a gyógyszeripar területén, ahol a legnagyobb európai szereplő egy magyar vállalat, részben a vízgazdálkodásban, amelyben nagyon komoly infrastrukturális fejlesztésekre nyílik lehetőség, részben pedig a mezőgazdaságban, hiszen egyre jobban nő a kereslet az élőállat iránt – mondta a miniszter.
    A siker azonban nem lehetséges személyes jelenlét, vagyis valódi képviselet nélkül, ezért döntött úgy Magyarország, hogy Dusanbéban konzulátust nyit, amelynek elsődleges feladata lesz elősegíteni a gazdasági, a vállalatközi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. A magyar Eximbank jó pénzügyi hátteret, egy 30 millió dolláros hitelkeretet fog biztosítani ehhez – fejtette ki.
    A két ország jövőre ünnepli diplomáciai kapcsolatai felvételének 30. évfordulóját. “Kapcsolatainkat mindig a kölcsönös tiszteletre és a közös célok elérésére alapoztuk” – hangsúlyozta.
    

“Ma megállapodtunk az önök gazdasági miniszterével abban, hogy haladéktalanul összehívjuk a tádzsik-magyar gazdasági vegyes bizottság alakuló ülését, és bejelentettük csatlakozási szándékunkat az Aral-tó megmentésére létrehozott alaphoz. Szószólói vagyunk annak, hogy Tádzsikisztán, Közép-Ázsia és az Európai Unió fűzze szorosabbra együttműködését. Támogatjuk, hogy Tádzsikisztán kapja meg az Európai Uniótól a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi kedvezményeket, és hogy minél előbb jöjjön létre az új együttműködési megállapodás az EU és Tádzsikisztán között”

– közölte.
    Magyarország kormánya 11 évvel ezelőtt indította el a keleti nyitás politikáját, amely azóta sikertörténetnek bizonyult. Az ország nagyon sokat profitált ebből a stratégiából az élet minden területén. Ebben a stratégiában külön figyelmet fordít Közép-Ázsiára, részben a gazdasági növekedéséből fakadó komoly lehetőségek miatt, részben biztonsági szempontból – mondta a magyar diplomácia vezetője.
    Ugyanis ha a közép-ázsiai országok sikeresek a terrorizmus és a szélsőséges ideológiákkal szembeni küzdelemben, akkor az hozzájárul Európa biztonságához.

“Nagyra értékeljük Tádzsikisztán terrorellenes tevékenységét és az Afganisztánnal közös határa megvédéséért tett erőfeszítéseit. Magyarország is védi az Európai Unió külső határát az illegális migrációval szemben, ezért pontosan tudjuk, hogy milyen erőfeszítéseket igényel egy ország szuverenitásának és biztoságának megvédése a saját határán. Ezért is jártuk ki az Európai Uniónál a megnövelt pénzügyi támogatást Tádzsikisztánnak”

– jelentette ki.
    Szijjártó Péter ezt megelőzően jelentette be Dusanbéban, hogy az Európai Unió egy áprilisban induló új ötéves program keretében a korábbinál háromszor nagyobb – 21 millió eurós – összeggel támogatja a közép-ázsiai országok, köztük Tádzsikisztán határvédelmét, terrorizmus elleni küzdelmét.

Ezt is olvassa el!
57 millió dollárért teremt munkahelyet a kormány. Mongóliában

Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd Érdekel

Szijjártó Hanoiban tárgyalt

Magyarország és Vietnam gazdasági együttműködése egyértelmű sikertörténet, nagyon kevés országról mondható el, hogy a koronavírus-járvány időszakában ilyen jelentősen tudta volna Érdekel

Varga Mihály: az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Érdekel

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett Érdekel

Ázsiába tart a RotaChrom Technológiai Zrt

 Európán kívül Amerikában, és Ázsiában is növelné a piaci részesedését a RotaChrom Technológiai Zrt., de a gyártást, a kutatást és Érdekel

Szijjártó Péter Kirgizisztánban

Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket Érdekel

Magyar-szerb együttműködés

Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez - jelentette ki a külgazdasági és Érdekel

Le kell bontani az áruforgalom és a befektetéstámogatás korlátait

A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát, és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését - jelentette Érdekel

Szijjártó Péter védőfelszerelés-szállítmányt kísért el Moldovába

Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui villámlátogatásán. A Érdekel

Burgonyakutató központot avattunk

Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén - jelentette ki az agrárminiszter kedden Taskentben, Érdekel

Érdekel a véleményed is!