Itthon

Terjeszkedne a Richter

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Richter Gedeon Nyrt. akvizíciós képességeinek javítása érdekében felülvizsgálja külső finanszírozási lehetőségeit, az ügyvezetés kötvénykibocsátást fontolgat   a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

    A közlemény szerint a részvétel a kötvényprogramban az igazgatóság jóváhagyásának függvénye.
    A társaság pozitív döntés esetén a 10 éves kötvények összegéről, kamatozásáról, a kibocsátás időpontjáról “megfelelő időben tájékoztatást fog adni a tőkepiac szereplői számára” – írták.


    A Richter nyeresége és árbevétele 2020-ban jelentősen emelkedett. A nemrég közölt gyorsjelentés szerint a gyógyszeripari vállalat 2020-ban 104,7 milliárd forint konszolidált nyereséget ért el, 122 százalékkal nagyobbat az előző évinél, éves árbevétele 566,8 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit.
    Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a jelentésben kiemelte, árbevételük és fedezeti hányadaik a tervek szerint vagy a felett alakultak, amiben a javuló jövedelmezőségű alaptevékenységen túl a Vraylar amerikai felfutása különleges szerepet játszott.

További hírek


    A vezérigazgató a jelentésben arról is beszámolt, hogy miután megvásárolták a Johnson & Johnson leányvállalatának, a Janssen-nek az Evra fogamzásgátló tapaszát, a Richter a világ legszélesebb körű női fogamzásgátló megoldásait nyújtó vállalattá vált.
    A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A keddi kereskedésben a papírok záró árfolyama 9105 forint volt. Az elmúlt évben a legmagasabb ára 9145 forint, a legalacsonyabb 6000 forint volt.

Szponzorált tartalom

Florcontroll Service Kft. Távfelügyelet Pécel, Isaszeg, Maglód, Rákosmente

  • Mi az a pánikgomb
    by florcontroll on 2019.11.12. at 18:15

    Központunkba bekötött riasztórendszer segítségével, “pánikgomb” használatával percek alatt kiérünk a helyszínre. A pánikgomb (pánikjelző vagy támadásjelző) használatával Ön egy mozdulattal jelezni tudja veszélyhelyzetben, ha fenyegetve érzi magát. Azonnali riasztást indíthat illetve jelezheti a távfelügyeleti szolgáltató felé segélykérését. BESZERELÉS – Hogyan szerelhető be a Pánikgomb? A pánikgomb beépítése általában gyors és egyszerű, mivel általában nem kell … “Mi az a pánikgomb” bővebben The post Mi az a pánikgomb appeared first on Florcontroll Service Kft..

Ezt is olvassa el!
Lehúzta a BUX-ot a délután indult eladási hullám

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 420,58 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 44 326,18 ponton zárt szerdán.     A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint Érdekel

Az energiahivatal pályázatot hirdetett az Elmű-Émász 2,2 millió fogyasztójának átvételére

Az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt. befejezi a villamos energia egyetemes szolgáltatását, 2,2 millió felhasználójának átvételére az energiahivatal közzétette a nyilvános felhívást; Érdekel

Klímasemlegesen működik a Eckes-Granini cégcsoport
Sió-Eckes

2021. január 1-től klímasemlegesen működik Európa vezető gyümölcslégyártója, az Eckes-Granini csoport és az annak részeként működő Sió-Eckes Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Érdekel

Gyengült a forint
gazdaság

  Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel. Az euró 359,00 forinton forgott hét órakor, Érdekel

Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler
Mészáros Lőrinc Stadler

Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport közös vegyesvállalat létrehozásáról - közölte a két Érdekel

3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly novemberben
ipar termelés

Tavaly novemberben 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal emelkedett a Érdekel

A Videoton bevétele várhatóan eléri a 192 milliárd forintot

Az előzetes adatok alapján a Videoton Holding Zrt. a válság ellenére kiegyensúlyozott évet zárt: a vállalatcsoport árbevétele valamennyivel a 2019-es Érdekel

Rendezze a kormány a kórházak lejárt tartozását!

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) arra kéri a kormányt, hogy mielőbb intézkedjék az egészségügyi intézmények lejárt tartozásainak kifizetéséről - tájékoztatta a Érdekel

Jogosulatlan szolgáltatásnyújtás
gazdaság

Tizenhat millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki L. Zsolt magánszemélyre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy Érdekel

Forinterősödés kora este

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli jegyzésekhez viszonyítva a nemzetközi devizakereskedelemben.     Az euró 360,53 Érdekel

Az informatikai adesso Hungary megvásárolta a budapesti LeanNet startup többségi tulajdonrészét

Az informatikai adesso Hungary megvásárolta a felhőalapú technológiák terén úttörőnek számító budapesti LeanNet startup vállalkozás 51 százalékos tulajdonrészét - közölte Érdekel

100 milliárd felett a Babakötvénybe fektetett összeg

Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg - közölte a pénzügyminiszter szombat reggel közösségi oldalán. Varga Mihály a videóban Érdekel

Bennfentes kereskedelem miatt egy magánszemélyt bírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot és 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, Érdekel

20 milkós bírság a KDB Bankra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 20 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás Érdekel

0%-os hitellel új építésű, zöld otthonok – Új Otthon Program

A novekedes.hu-n Matolcsy György szeptember közepén megjelent írása megmozgathatja a lakáspiacot és a családosok fantáziáját is. Az „Új Otthon Program” Érdekel

Ez most az MNB legfontosabb célja

Az inflációs cél teljesülését tekinti a legfontosabbnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy fenntartsa az árstabilitást és javítsa a jövedelmek Érdekel

Érdekel a véleményed is!