Külgazdaság

Szijjártó Péter Kirgizisztánban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizisztánnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek Kirgizisztánból telefonon nyilatkozva.

A tárcavezető biskeki látogatásával kapcsolatban kifejtette: a koronavírus-járvány sok kiszámíthatatlan és váratlan fordulatot hozott, nem lehet pontosan tudni, hogyan alakul a jövőben, nem tudni, “ki kerül bajba és mikor”. Éppen ezért a nemzetközi együttműködés szerepe rendkívüli mértékben megnő – mutatott rá.
Emlékeztetett: volt olyan időszak, amikor Európa, és benne Magyarország, komoly kihívásokkal nézett szembe, nehéz időszakot élt át. Akkor a Türk Tanács tagországai “egytől egyig a segítségünkre siettek” – idézte fel.
Közölte: “most fordul a kocka”, most Közép-Ázsia van nagyobb bajban, mint Európa, és akik akkor Magyarországnak segítettek, most segítséget kérnek tőlünk.
A miniszter kiemelte: annak érdekében, hogy az elkövetkező időben is “számíthassunk egymásra”, természetes, hogy most segítünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak, mert amikor “mi voltunk nehéz helyzetben, akkor ők segítettek nekünk”.
Azt mondta: ezért most Kirgizisztánba 20 lélegeztetőgépet hoztak, mert az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai lassan elérik a határaikat. Magyarországon az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzése érdekében nagyon komoly erőfeszítéseket tettek, és ennek köszönhetően most úgy tudják Kirgizisztánba hozni a 20 lélegeztetőgépet, hogy nem veszélyeztetik a felkészülést még a legrosszabb forgatókönyvre sem – fogalmazott.
Megjegyezte: emellett Ausztriából egy Kirgizisztánnak szánt gyógyszeradományt is elhoztak.
Szijjártó Péter kitért arra: a koronavírus-járványnak nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági hatásai is vannak, és most kell felkészülni arra, hogy az új világgazdasági rendszerben a magyar vállalatok minél előnyösebb pozícióból tudjanak startolni. A magyar cégek közép-ázsiai jelenlétét és sikerét is most kell előkészíteni – tette hozzá.
Kifejtette: ezért megállapodtak a kettős adóztatás elkerüléséről, valamint a beruházások kölcsönös védelméről szóló szerződések pontos szövegében, és ezeket hamarosan aláírhatják. A magyar gyógyszeripari termékek komoly súllyal vannak jelen a kirgiz piacon, jelenlétük folyamatosan erősödik – magyarázta. Hozzáfűzte: emellett a nukleáris hulladékok ártalmatlanítására vonatkozó nemzetközi projektekben is előkészítik a magyar vállalatok részvételét.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy Közép-Ázsia stabilitása rendkívül fontos Európa biztonsága szempontjából, hiszen ez a térség nagyon kitett a terrorizmusnak, az iszlám extrémizmusnak és az Afganisztánból induló folyamatoknak. Fontos, hogy a terrorellenes és biztonsági együttműködés keretében segítsük a közép-ázsiai országokat, ezért támogatja Magyarország, hogy Kirgizisztán tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának, valamint azt is, hogy az Európai Unió és Kirgizisztán közötti stratégiai partnerségi megállapodást minél előbb aláírják – közölte a külügyminiszter.

 

Ezt is olvassa el!
57 millió dollárért teremt munkahelyet a kormány. Mongóliában

Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd Érdekel

Burgonyakutató központot avattunk

Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén - jelentette ki az agrárminiszter kedden Taskentben, Érdekel

Szijjártó Hanoiban tárgyalt

Magyarország és Vietnam gazdasági együttműködése egyértelmű sikertörténet, nagyon kevés országról mondható el, hogy a koronavírus-járvány időszakában ilyen jelentősen tudta volna Érdekel

Varga Mihály: az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Érdekel

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett Érdekel

Ázsiába tart a RotaChrom Technológiai Zrt

 Európán kívül Amerikában, és Ázsiában is növelné a piaci részesedését a RotaChrom Technológiai Zrt., de a gyártást, a kutatást és Érdekel

Magyar-szerb együttműködés

Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez - jelentette ki a külgazdasági és Érdekel

Le kell bontani az áruforgalom és a befektetéstámogatás korlátait

A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát, és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését - jelentette Érdekel

Szijjártó Péter védőfelszerelés-szállítmányt kísért el Moldovába

Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui villámlátogatásán. A Érdekel

Konzulátus Tádzsikisztánban

Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni Érdekel

Érdekel a véleményed is!