Külgazdaság

Szijjártó Péter védőfelszerelés-szállítmányt kísért el Moldovába

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui villámlátogatásán.

A Moldovának nyújtott magyar segítségről a miniszter és hivatali kollégája, Oleg Tulea számolt be közös sajtótájékoztatójukon, amelyet élőben közvetítettek Szijjártó Péter Facebook-oldalán. Moldova a koronavírus-járvány elleni védekezésben két csatornán is segítségért fordult Magyarországhoz: kétoldalú – kormányközi – alapon és NATO-keretben. Miután Magyarország vásárolt Kínából sok millió védőfelszerelést, és kiépített egy saját maszkgyártási kapacitást is, így abban a helyzetben van, hogy tud Moldovának is segíteni.

A két ország miniszterelnökei a közelmúltban stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá, és Magyarország komolyan gondolja ezt a stratégiai partnerséget, barátságot – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió keleti partnerségi programjának. Fontosnak tartja, hogy az EU-nak legyenek szövetségesei Keleten, és Budapest szerint a keleti partnerség országainak szükségük van arra, hogy megkapják a megfelelő támogatást az EU országaitól. Erre a segítségre most különösen és gyorsan szükség van.

Moldovai információk szerint a fertőzöttek egy jó része egészségügyi dolgozó – mondta a magyar miniszter. “Én, mint egy kereszténydemokrata kormánynak a képviselője szeretném elmondani, hogy nagyra becsüljük az itteni szociáldemokrata kormánynak a nemzeti érdekek érvényesítésében végzett tevékenységét. Mi is úgy gondoljuk, hogy nekünk Magyarország az első, és becsüljük azokat az országokat, amelyek saját nemzeti érdeküket helyezik előtérbe” – jelentette ki. “Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy ne alkalmazzon politikai diszkriminációt Moldovával szemben, hanem a korábban elhatározott pénzügyi segítséget – a megígért 100 millió eurós támogatásból még 70 milliót – haladéktalanul utalja át az országnak, mert ha valamikor, akkor most erre nagyon nagy szüksége van. És arra is kérjük az Európai Bizottságot, hogy a járvány miatt nyújtandó 100 millió eurós segítséget is haladéktalanul utalja át” – mondta Szijjártó Péter.

Megjegyezte, hogy most, a világjárvány idején rendkívül jó együttműködés alakult ki Magyarország és Moldova között az áruk és az emberek tranzitforgalmában, ráadásul két nagyon fontos gazdasági ágazatban, a bankszektorban és a gyógyszeriparban egy-egy magyar cég, az OTP és a Richter a piacvezető Moldovában. “Tehát nekünk van egy önző érdekünk is abból a szempontból, hogy Moldova minél sikeresebb legyen, és újra tudja indítani gazdaságát” – jelentette ki. A moldovai külügyminiszter megköszönte Magyarországnak azt is, hogy segített több ezer olyan moldovai állampolgárnak hazatérni, aki a járványügyi korlátozások miatt kényszerült erre.

Ezt is olvassa el!
57 millió dollárért teremt munkahelyet a kormány. Mongóliában

Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd Érdekel

Burgonyakutató központot avattunk

Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén - jelentette ki az agrárminiszter kedden Taskentben, Érdekel

Szijjártó Hanoiban tárgyalt

Magyarország és Vietnam gazdasági együttműködése egyértelmű sikertörténet, nagyon kevés országról mondható el, hogy a koronavírus-járvány időszakában ilyen jelentősen tudta volna Érdekel

Varga Mihály: az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Érdekel

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett Érdekel

Ázsiába tart a RotaChrom Technológiai Zrt

 Európán kívül Amerikában, és Ázsiában is növelné a piaci részesedését a RotaChrom Technológiai Zrt., de a gyártást, a kutatást és Érdekel

Szijjártó Péter Kirgizisztánban

Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket Érdekel

Magyar-szerb együttműködés

Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez - jelentette ki a külgazdasági és Érdekel

Le kell bontani az áruforgalom és a befektetéstámogatás korlátait

A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát, és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését - jelentette Érdekel

Konzulátus Tádzsikisztánban

Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni Érdekel

Érdekel a véleményed is!